Nagyon vártam már, hogy nektek is bemutathassam Katát, aki fényképészként saját brandjének építése mellett, mások énmárkájának kialakításában is aktívan részt vesz. Én magam is dolgoztam már vele, és rajongok azért, ahogy “átengedi magán” a fényképezni kívánt dolgokat, és a végeredmény
Énmárka színtípus szerint
Szeretném nektek megmutatni, hogy a belső ismérvek mellett, a külső adottságok ismerete is hozzájárulhat ahhoz, hogy saját márkádat minél hitelesebben alakíthasd ki. Bemutatok nektek pár olyan embert, akik saját vállalkozásukat vezetik, és tudatosan alakították úgy márkájuk arculatát, hogy valóban őket
Amikor Te magad vagy a Márka
“Self branding”, “Énmárka”, “Személyes márka”. Nagyjából ugyanazt jelentik. Több olyan embert “követek” a közösségi oldalakon, akik bár privát életüket osztják meg, szinte már saját márkát építenek azzal – nem feltétlenül tudatosan -, hogy képeik egységességet, harmóniát, egyfajta stílust közvetítenek. Van