Én magam azt vallom, hogy a folyamatos “kételkedés”, kíváncsiság, elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy életen át nyitottak tudjunk maradni az újra, a megújulás képessége pedig az “örök fiatalság” egyik záloga lehet. Az öltözködés, a belső szépség “külső kivetítésének módszerei” már kislánykorom óta szerves részét képezték érdeklődési körömnek, de az, hogy a stílusosság tanulható, és elsajátítható dolog, csak később vált számomra egyértelművé.
Mérnöki-, és közgazdász diplomáim megszerzése után az pénzügyi szektorban helyezkedtem el, ahol testközelből tapasztaltam meg azt, hogy egy-egy üzleti találkozó, vagy megbeszélés során, milyen sokat jelent a külső harmónia, vagy annak hiánya… A szakmai felkészültség és a testbeszéd mellett, mindig ott volt tényezőként a külcsín, a harmónia, a “szebb jobb” megítélése. Ekkor kezdtem az öltözködésre, mint “tudományra” tekinteni, aminek meg akartam fejteni az összes titkát. Azon kívül, hogy ismerőseimet már régóta elláttam tanácsaimmal, a gyakorlatot neves magyar személyi stylistoktól, és stílustanácsadóktól tanultam. Vállfáztam, és hajtogattam, mindeközben lehetőségem nyílt megtapasztalni azt, hogy rendelkezzen az illető bármilyen testalkattal, létezik olyan megoldás, ami egyedül csak neki szól. Az ő arányainak, az ő színeinek, az ő magasságának. Fontosak a fazonok, de a színek legalább annyira, ezért tartottam fontosnak a színtanácsadói képesítés megszerzését is.
Kifejezetten inspiráló számomra, amikor egy bátortalan, tétovázó ügyfelem, az általam javasolt színek, minták, és fazonok segítségével egyszer csak kinyílik, és arról számol be, hogy sokkal magabiztosabb lett, és életszemlélete is pozitív irányban változott. Tulajdonképpeni küldetésemnek is ezt tekintem: segíteni a belső énkép megjelenítését, és az öltözködés segítségével egyedi stílussá ötvözni.