Miért is olyan fontos a stílus?
Külső megjelenésünk egyfajta “névjegy”, mely a mindennapi kommunikáció során kialakul rólunk, és amelyet egy személyes találkozó során “átadunk” magunkból. Nem is sejtjük, hogy az első benyomásból adódó megítélés, milyen nagy százalékban meghatározza a rólunk alkotott képet, és éppen ezért nagy hatással van a további együttműködés sikerére is. Nem mindig van második esély. Az első benyomás után eldől, hogy lesz-e folytatás, legyen szó üzleti tárgyalásról, egy felnőtt korban szerzett baráti ismeretségről, vagy akár egy randevúról.
Mi történik a stílustanácsadás során?
Mindenkiben él egy kép önmagáról, ami nem minden esetben egyezik azzal, ahogyan mások látnak minket. A stílustanácsadás során ezt a két képet próbáljuk közelíteni egymáshoz, úgy, hogy a pozitív tulajdonságaid igazán dominálhassanak, és az elérni kívánt megjelenés a legoptimálisabb legyen. Szolgáltatásaim összességében jelentik a stílustanácsadást, melyek közül természetesen, külön-külön is válogathatsz.
“Anita stylist szolgáltatása a facebook-on “jött szembe” velem. Felkeltette a figyelmem, mert azt kínálta, amire egy ideje már tudat alatt megoldást kerestem: szeretek jól kinézni, de a hosszú,
vásárlással töltött órák nem szórakoztatnak. Azt vártam a tanácsadástól, hogy kiderüljön, mely fazonok, színek a barátaim, és melyeket kellene inkább kerülnöm. Anita nagyon alapos és felkészült volt, minden részletre kiterjedő útmutatást kaptam tőle: nem csak a ruhákra, de a sminkre, az ékszerekre, és a hajszínre vonatkozóan is. Rám fért az eligazítás, rengeteg információval lettem gazdagabb saját magammal kapcsolatban. Köszönet érte! Üdv, Judit”
További véleményeket itt olvashatsz.
Kinek?
Aki szeretne változtatni eddigi stílusán, vagy úgy érzi, hogy itt az ideje kialakítani azt, és mindezt személyre szabottan, szakértő segítségével szeretné megtenni
Aki tisztában van azzal, hogy mit szeretne látni a tükörben, de nem biztos a hatás elérésének módjában
Aki szeretne egy kicsit színesebben, változatosabban öltözködni
Aki egy új élethelyzetbe csöppenve úgy érzi, hogy eddigi ruhatára már nem felel meg az új elvárásoknak. Legyen az egy új munkahely, ahol a szabályok közé szeretné csempészni saját egyedi stílusát, vagy éppen a munkahelyről a játszótérre csöppenve kismamaként szeretné megőrizni a praktikum mellett a nőies megjelenést
Akinek a ruha vásárlás probléma. Idő-, és pénz kidobás, és szeretne költséghatékonyan, jó minőségű, egymással jól kombinálható ruhadarabokra szert tenni, úgy hogy akár a következő szezonig már ne kelljen ruhabolt közelébe mennie
Aki szeretné, hogy ruhatára is az önkifejezés részévé váljon
Mikor?
Amikor úgy érzed, itt az idő! Fontos, hogy ez az elhatározás saját egyedi döntésünk függvénye legyen annak érdekében, hogy a megszerzett információ később már a mindennapi rutin része lehessen
Amikor már “eleged van” abból, hogy az öltözködést mindig csak úgy “letudd”, és a végeredménnyel az esetek többségében nem vagy elégedett
Ha úgy érzed “eltévedtél” a trendek és különböző divatirányzatok tengerében, és iránymutatásra van szükséged
Amikor már mindent kipróbáltál, de még sem stimmel valami, legyen az egy hajszín, vagy egy ruhákkal teli szekrény, ami látszólag használhatatlan ruhatárad tartalmazza
Miért?
Hogy önbizalomra tehess szert, és ezáltal sikeresebb lehess mind a szakmai mind pedig a magánéletben
Hogy külső megjelenésed valóban a belső énképed tükrözze
Azért, hogy egy olyan stabil, személyre szabottan megszerkesztett ruhatár álljon mögötted, ami segíti mindennapjaid
Abban az esetben, ha ruhatárad már valóban Téged “szolgál”, időt pénzt, és energiát spórolsz. Az öltözködés onnantól kezdve már nem okoz fejtörést, nincs szükség “tűzoltás” szerűen végzett gyors vásárlásokra.
A szolgáltatásokról bővebben itt olvashatsz, az árakról pedig itt.
Időpont foglalás itt: