Elég megosztó lehet már a bejegyzés címe is, hiszen most mindenhonnan azt hallhatjátok, hogy legyetek önmagatok, és viseljétek azt, amit szeretnétek. Ezt a gondolatot egyébként én osztom is, de valahogy úgy képzelem el, hogy egy alapvető tudatosság, intelligencia mindig társul
Mikor alapdarab a camel kabát?
Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik! Tudom, hogy egy rendkívül elegáns, és közkedvelt színről van szó, sokan közületek is a klasszikus megjelenés egyik alapesszenciáját látják benne. Mégis miért nem ajánlatos mindenkinek mindenáron camelbe bújni? Ott kezdem, hogy a bézs, a
Fontos “vagyok”?
Már régóta szeretném nektek leírni, hogy mit gondolok a személyi stylingról, és hogy mennyire találom fontosnak ezt a kérdést a mindennapokban. Igazság szerint nálam a megjelenés nem mindig egyformán lényeges. Magammal kapcsolatban vannak napok, amikor teljesen hidegen hagy a dolog,
Szemszín a lógóban
Nagyon vártam már, hogy nektek is bemutathassam Katát, aki fényképészként saját brandjének építése mellett, mások énmárkájának kialakításában is aktívan részt vesz. Én magam is dolgoztam már vele, és rajongok azért, ahogy “átengedi magán” a fényképezni kívánt dolgokat, és a végeredmény
Én hogyan látlak Téged?
Jogos a kérdés. Legutóbb egy elég megosztó cikk alatt több hozzászólásban azt boncolgatták, hogy létezik-e előítélet mentes benyomás. Többek között az is felmerült, hogy vajon én mit gondolok arról, aki “nem megfelelően öltözött”, nem “követi az általános öltözködési szabályokat.” Ami
Énmárka színtípus szerint
Szeretném nektek megmutatni, hogy a belső ismérvek mellett, a külső adottságok ismerete is hozzájárulhat ahhoz, hogy saját márkádat minél hitelesebben alakíthasd ki. Bemutatok nektek pár olyan embert, akik saját vállalkozásukat vezetik, és tudatosan alakították úgy márkájuk arculatát, hogy valóban őket
Amikor Te magad vagy a Márka
“Self branding”, “Énmárka”, “Személyes márka”. Nagyjából ugyanazt jelentik. Több olyan embert “követek” a közösségi oldalakon, akik bár privát életüket osztják meg, szinte már saját márkát építenek azzal – nem feltétlenül tudatosan -, hogy képeik egységességet, harmóniát, egyfajta stílust közvetítenek. Van
Rúzsozz!
A színtanácsadás után, – a közösen tanultak segítségével – , átnézzük a sminkpalettákat is. Több ügyfelem vérprofi készletekkel érkezik, és millió szín, a csodásan pigmentált gazdag tónusok fölött nagyon be tudunk lelkesedni. Olyan is van, aki csak néhány dolgot hoz,
Tavasz/Nyár aktuális alap cipők
Össze gyűjtöttem pár olyan alkalmibb darabot, amiket egy gyors “plázakör” alatt is fel tudsz próbálni, és amelyeket tavasszal, vagy akár nyáron is jól kihasználható kiegészítői lehetnek a gardróbodnak. Itt írtam már arról, hogy egy cipő esetén mi számít alapdarabnak, és hogy
Hajszín kérdés
A válasz mindig egyszerű: számomra még mindig a természetesség, vagy az arra törekvő irányok a legszerencsésebbek. A végén ezek a koncepciók lesznek elegánsak, kifinomultak, eredetiek. A természetesség alatt persze nem azt értem, hogy ne sminkelj, vagy ne használj jó minőségű kozmetikumokat.