Vannak olyan ruhadarabok, melyeket mintha ránk öntöttek volna, de valami miatt mégsem stimmel az összkép… Fontos a fazon, és a minta, de a szín legalább olyan kiemelkedő tényező a szettek kialakításában, mint az előbbiek.
Az “évszakelmélet” szerint, az emberek arcán/haján fellelhető színek és tónusok alapján 4 kategóriába sorolhatóak, melyeket a természet négy évszak szerint váltakozó színei inspirálnak. Abban az esetben, ha öltözékünk színeit a saját természetes tónusainkhoz igazítjuk, megjelenésünk harmonikusabb formába önthető. A szem fénye, és színe, élettel telivé, és csillogóvá válik. Az arcbőr színe pedig olyan reflexiókat kap a megfelelő színektől, amely semmi esetre sem lesz sápadt, vagy sárgás, azaz saját selymes tónusában ragyog.
A színtanácsadás során meghatározzuk azokat a színeket, melyek legjobban hangsúlyozzák előnyös adottságaidat. A színek kiválasztása 100 db színkendő segítségével történik, és a tesztelés végén egyértelművé válik, hogy mely színeket érdemes a ruhatáradba is beillesztened, és a szekrényedből száműznöd. Tisztában leszel azzal is, hogy ezentúl milyen sminkpalettát használj, továbbá azzal, hogy melyek a számodra legelőnyösebb hajszínek.
A színtanácsadást egyéni, és páros formában is igénybe veheted.
Abban az esetben, ha szeretnéd, hogy csak rólad szóljon ez a nap, kérj tőlem időpontot egyéni színtanácsadásra, de magaddal hozhatod azt is, akivel egy ilyen alkalmat szívesen megosztanál! Ahogyan az egyéni tanácsadás végén, itt is saját palettát kaptok, az altípusaitok legjellemzőbb színeivel, továbbá egy kis összefoglalót is küldök nektek a tanácsadáson elhangzott információkról.
A színtanácsadás tartalma:
- A színtanácsadás elméleti háttere
- Személyenkénti kendőpróba, melynek során meghatározzuk a számodra legideálisabb színeket, mely a ruházaton kívül kiterjed a hajszínre, és a sminkre is
- Színpaletta
- Inspirációs anyag
- Mini gardróbrendezés (színek alapján)
- Kávé, tea, és egy kis nasi
- Egy 10%-os kupon a további szolgáltatások árából, melyet 2 hónapig használhatsz fel.
“Az Anitával töltött napunk minden percét élveztem. Szuper hangulat, színkavalkád, új ismeretek, hasznos tanácsok. Feltöltődés volt a tanácsadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönjük szépen! Niki”
További véleményeket itt olvashatsz.
Szolgáltatás | Díjszabás | Időtartam (maximum) |
---|---|---|
Egyéni színtanácsadás | 26.000,- | 2-2,5 óra |
*Páros színtanácsadás (2 főre összesen) | 39.000,- | 3 óra |
*A “páros” tanácsadásra (maximum) négyen is jöhettek, ehhez kérjetek egyedi ajánlatot!
Időpont kérés egyéni-, vagy páros színtanácsadásra, illetve egyedi ajánlat kérése: