…ugyanolyan fontosak a vonalak, a ruha kialakítása, azaz a fazon kérdést is éppúgy feszegetni kell! Az oldalon kevesebb posztot láthattok erről tőlem, mert míg a színeket sokkal jobban tudom általánosítani (bár itt is vannak – egy színtípuson belül – személyenként minimális eltérések ), az emberi test arányai már nagyon különbözőek lehetnek.
Sokan kéritek, hogy írjam le, hogy mire kell például egy almának, vagy egy körtének ügyelnie, és vannak ugyan általános szabályok (mint például a homokórának a derékhangsúlyra érdemes figyelnie…stb.), de ezeken kívül mást látatlanban nem nagyon tudok javasolni, mivel a saját arányaitok nagyon különbözőek lehetnek.
A másik dolog, hogy ezek a kategóriák csak a keresztirányú arányokkal foglalkoznak, a hosszantiakkal nem.
Szívesen posztolok az oldalon továbbra is ezekről az általános ajánlásokról is , de az egyéni adottságaitokat is szem előtt kell tartani! Ami még fontos, hogy vannak ugyan olyan ügyfeleim, akik tökéletesen hozzák ezeket a sztereotípiákat, ami egy-egy testalkatot jellemez, de sokaknak “kevert” adottságaik vannak, mint például “téglalap egy kis alma beütéssel”.
De tudom, hogy szeretitek ezeket az általánosabb megfogalmazásokat, és biztosan sokat is segítenek, így nézzünk egy példát!
Ezt a képet az egyik ügyfelemtől kaptam, akinek szuper homokóra alakja van. Itt is láthatjátok, hogy a vonalak milyen irányban mozgatják a tekintetet, melyek a homokóráknak valóban a legideálisabbak:
- az első a ruha arányai: a megfelelő hossz, majd ugyanennek az aránylak kell ismétlődnie a ruhán belül is
- a ruha ujja a derékvonal környékén megfelelő arányban vágja el a kart
- a figyelmet az alacsonyabb “V” nyak tereli középre a vékony derék felé
- az átlapolós megoldás pedig szépen továbbviszi a tekintetet a derékvonal magasságáig
- a dupla gombolás vízszintes vonalként szuper fókuszt képez a derékon
- az ívek a csípő vonalán szépen végigviszik a tekintetet a ruha aljáig, ahol beszűkül a láb izomzata, azaz a legvékonyabb
- a szín pedig hab a tortán, mert a színtípusának is tökéletesen megfelel
Többen kérdeztétek, hogy én mit látok, amikor rátok nézek? Fogok erről is írni, mert nagyon érdekes témának találom. Előljáróban csak annyit, hogy : Igen, van olyan pillanat, amikor csak nyilakat látok, amikor Rátok nézek! 😀