Nagyon vártam már, hogy nektek is bemutathassam Katát, aki fényképészként saját brandjének építése mellett, mások énmárkájának kialakításában is aktívan részt vesz. Én magam is dolgoztam már vele, és rajongok azért, ahogy “átengedi magán” a fényképezni kívánt dolgokat, és a végeredmény mindig magáért beszél.
A türkiz (Balaton színű) szemeid már az elején “kiszúrtam”. Tudom, hogy a Balaton nagyon fontos szerepet játszik az életedben. Milyen inspirációkat használtál fel erről a vidékről a saját márkád kialakításához?
Igen, a Balcsi gyerekkorom óta központi szerepet játszik az életemben, ugyanis a nagyszüleim nyaralójában töltöttük születésünktől fogva az összes nyarunkat. Az egész család ott volt felhőtlen gondtalanságban, valószínű éppen ezert nekem a tó és környéke a békét, harmóniát jelenti. A színeit imádom a békés állapotától kezdve, a verőfényes napsütésesen keresztül, a haragos-viharosig bezárólag. Az, hogy ez az öltözködésemben ugyanúgy, mint a vállalkozásom arculatában megjelenik, abszolút tudatalatti, bár kétségtelenül nem véletlen.
A Balatont , én mindig a sejtelmes, füstös, lágy nyár típus példájaként hozom fel, viszont Te tavasz típus vagy. Ez egy sokkal élénkebb “vitamindúsabb” típus, mint a törtebb színvilágú nyár. A képeiden valahogyan ennek a kettőnek a keveredését látom. Alapvetően megmaradsz a lágyabb kontrasztoknál, de a fókuszban mindig valami meleg, egy fokkal élénkebb tónus szerepel. És a képeid alapvetően számomra melegséget árasztanak. Kifejezetten “Katásak”. Mennyire tudatos ez a fajta egységesség a munkád során?
A színvilág kialakítása nem volt tudatos anno, mikor belevágtam a saját vállalkozásom építésebe, és azt hiszem én nem is tudtam volna ezt a világot ilyen szépen megfogalmazni, nem véletlenül te foglalkozol színekkel kettőnk közül. Egyszerűen a sok kísérletezés közben ez tetszett a leginkább, efelé terelt a szép érzékem, ezt találtam leginkább önazonosnak. Miután ezzel a színvilággal kezdtem el dolgozni, és azt láttam, hogy ez tetszik a követőimnek, és egyre többen jönnek úgy hozzám, hogy kifejezetten a színek miatt választottak engem. Ezt követően a következetesség az egységes összhatásban már abszolút tudatos volt.
Nem ért meglepetésként, hogy tavasz típus vagy (a türkiz így igazi jolly joker lehet a számodra), szinte egyszerre mondtuk ki. Jelentett ez valamiféle támpontot számodra akár az öltözködésben/sminkelésben, vagy a művészi látásmódodban?
Egyrészt nagyon jó hangulatban telt a közös elemzés. Az ilyen esemény nagyban befolyásolhatja valaki önbizalmát. Nagyon finoman és kedvesen tereltél ebbe, vagy éppen abba az irányba, akar színekről, akár az alkatomról volt szó. Annak kifejezetten örültem, hogy azt állapítottad meg, hogy mindenféle magasított derekú alsó jól áll nekem. Mióta bejöttek a divatba ezek, azóta imádom őket, és gondolom nem véletlen, hogy ezekben érzem jól, és magabiztosnak magam. A színekkel, – amiket megállapítottal nálam -, hónapokig nem tudtam mit kezdeni, bár végig a fejemben motoszkált az a mondatod,
hogy mindig olyan színekbe öltözzek fel,mintha egy tündér lennék…
Ez a hasonlat nagyon nagyon tetszett, és ahogy ízlelgettem, azt vettem észre, hogy őszre teljesen a magamévá tudtam tenni. Úgy tűnik, kellett ez az idő az egómnak vagy az önbizalmamnak. Ősztől, már tudatosan a boltokban ilyen irányban nézegettem. Az őszi sötétebb ruhatáramat kezdem lecserélni pasztelles, vitamindúsabb színekre. Például a bordó sálamat, sapkámat lecseréltem egy mesés menta, “Balaton színű” szettre, és pulcsikban, felsőkben és nadrágokban is sokkal inkább közelitek ezek felé. Azt vettem észre, hogy ezekben érzem nagyon jól és önazonosnak magam. Szóval ezer hála és köszönet!
A saját márkád mennyiben tükrözi a valódi énedet, a saját egyéniségedet?
Az emlékálmodó egy az egyben én vagyok. Minden hangulat, amit megörökítek a fotóimon egy szerelem szülötte. A fotózás és a személyiségem szerelme. Akármennyire is csöpögősen hangzik. Annyira eggyé váltunk, hogy nem tudom elkülöníteni a kettőt. És ez így van rendjén szerintem, hiszem így lehet igazán szerelem-vállalkozás az Emlékálmodó Photography.
Kata workshopjain ti is belekóstolhattok abba, hogy hogyan készülnek a profi brandfotók. Az ezzel kapcsolatosa eseményekhez a facebook oldalán csatlakozhattok, de a weboldalán keresztül is felvehetitek vele a kapcsolatot, ha portré-, vagy esküvő fotózáshoz kerestek profi szakembert.