A rendezett, használható gardrób kialakítása nem is olyan bonyolult dolog, csak egy kis látásmódbeli változást igényel.

A gardróbrendezések során azt tapasztalom, hogy a szekrény tartalmának töredékét használja a tulajdonos. Ennek a kis kihasználtságnak több oka is lehet:

  • Nem csak a (saját) ruháit tárolja az egyébként ruháknak fenntartott helyen, így valóban kevés az a mennyiség, amiből gazdálkodhat. Ágynemű, terítők, függönyök: gyakran társbérlői a pulóvereknek, és elveszi a helyet az egyébként is kevéske ruhatár elől.
  • Csak a ruhák azok, amik elfoglalják, sőt uralják a szekrényt, és egyfajta átláthatatlan káoszt képezve tornyosulnak a halmok egymás előtt, után, mellett,  a vállfák közé pedig már egy papírlapot sem lehet becsúsztatni… Sok a ruha, de tárolásuk nem rendszerezett, nem koncepcionálisan összeválogatott darabok halmaza.
  • A tárolás megfelelő, jól átlátható, de a ruhadarabok nem úgy lettek összeválogatva, hogy egymással jól kombinálhatóak legyenek, és csak kevés szett állítható össze belőlük.
  • A legritkább, de létező eset pedig az, amikor a szekrény nagy része üres, és valóban csak minimális rész az, ahol ruhanemű látható a polcokon.

dresses-53319_1280

A gardrób tartalmának rendszerezésénél nagyon fontos megjegyezni, hogy nem a mennyiség számít! Lehet, hogy csak azért használod ilyen kevéske részét a ruhatáradnak, mert az maga a ruhatár, amit használsz…

De hogyan kezd el?

  • Első körben mindenképp a koncepciót kell meghatároznod, amit ezután követni szeretnél. Találd meg a saját hangod, a saját stílusod! Ebben lehetsz nyugodtan kreatív! Ettől lesz látható, ami egyébként nyilvánvaló: mindenki egyedi és megismételhetetlen!
  • Légy tisztában a pozitív adottságaiddal! Lehet, hogy épp kevés az önbizalmad, de gondold végig, mi az amit a legjobban szeretsz magadon? A bokád? A nyakad? A derekad? Milyen a testalkatod? Mi az, amit kiemelnél, és mi az amit inkább jótékonyan elrejtenél? A zsebek, varrások, díszítések, gombolás, mind “vonalaknak” számítanak, és irányt adnak a tekintetnek, amelyek  így “formálják” az alakot, és biztosítják a harmonikus testarányokat.

Színtiszta geometria az egész “milyen fazont válasszak?” kérdés.

  • És igen, a színek… Jó, ha az alkati adottságaid mellett a színtípusoddal is tisztában vagy. A szem, és az arcbőr akkor ragyog a legszebben, ha a hozzájuk illő színeket viseled az öltözékeden is. A ruhatár összeállítása is könnyebben megy majd, mert ha a darabjaid egy bizonyos színpaletta szerint állítod össze, nagyobb eséllyel tudod azokat egymással kombinálni.

Nem is gondolnátok, de egy ilyen szelektálásnál a hajszín is fontos tényező. Lehet rézvörösre festett haja egy tél típusnak is, kérdés, hogy utána hogyan tovább…? Színtanilag ez egy abszolút disszonáns kombináció, ahonnan nehéz bármit is elindítani, még akkor is, ha ez a gazdája személyiségéből fakad, amihez ez a fajta vibráló ellentétes érzés elengedhetetlen. Ezt azonban az öltözet szín összetételével is el lehetne érni (pl.: color blocking), egy az archoz sokkal jobban illő hajszínnel, ami az esetek nagy százalékában az eredetihez közelít. Ekkor az arcbőr a saját egészséges tónusába ragyog, és nem lesz rajta sápadt, vagy sárgás fényű reflexió, amit a hozzá nem illő hajszíntől kapna.

Egy megfelelő hajszín zöld lámpa a kreatív öltözködéshez, olyan, mint egy tiszta lap, amire bármit rajzolhatsz.

haj-2

color-blocking-kicsi-logos

  • A másik fontos dolog, amire figyelni érdemes, azok a minták. Egy kontrasztos archoz jól társíthatóak a geometrikus kontrasztos minták is, ugyanez már egy lágyabb tónusú arcot elnyomna. Lehet, hogy maga a szett csodásan mutatna, mert az alkat biztosítva van hozzá, de ilyenkor a ruha kerül az előtérbe, nem pedig maga a személy, aki viseli.
  • Figyelj arra is, hogy az adott motívum milyen irányban mozgatja a tekintetet. Szélesít, vagy slankít. Nyújt, vagy összenyom. A sztereotípiák, miszerint a “csíkos szélesít” nem minden esetben igazak. A rajzolat nagysága is fontos tényező, így ha törékenyebb típus vagy, akkor a nagy mintás oversize felsőt nem Neked találták ki. Nézd meg a ruhák anyagát is! A vaskos, merev anyagok tömeget növelnek, a lágy esésű (de nem tartás nélküli) anyagok pedig elterelik a tekintetet az adott részről.
  • Abban az esetben, ha valamiből túl sok van (például 25 db farmer) , akkor próbáld fel az összeset, és válaszd ki belőlük azokat, amelyek a legkevesebb kompromisszumot igénylik.

Nézz át minden egyes darabot a fenti kritériumok alapján, és szelektáld külön azokat, amelyek kiesnek a rostán. Ezeket eladhatod, elajándékozhatod, vagy felajánlhatod jótékony célra is.

Ezek után pedig azt kell megvizsgálni, hogy a megmaradt darabokból tudsz-e szetteket összeállítani? Ha például van egy szuper mintás nadrágod, ami fazonban színben, és mintáját tekintve is passzol, nézd meg, hogy mivel tudod hordani.

Rendelkezel-e a megfelelő alapdarabokkal.

A cipőket illetően már itt írtam arról, hogy mi számít alapdarabnak, a többi ruhatípust tekintve pedig szintén fontos lenne, hogy mindenből legyen egy alkatodnak, és színtípusodnak megfelelő alapdarabod, amihez a különlegesebb mintásabb holmikat passzinthatod. Egy ruhatár bázisát ugyanis ezek az alapdarabok biztosítják.

img_1504-kicsi-logos

img_1488-kicsi-logos

Amit minden esetben ki kell jelölni, az a hely, ahol átláthatóan, és a különböző ruha csoportoknak megfelelően kialakítható a  tárolás. Nem kell, hogy ez egy két ajtós gardrób szoba legyen, még az sem fontos, hogy a kabátokat ugyanabban a helységben tartsd ahol a zoknikat. Fontos azonban, hogy mindennek meglegyen a helye, úgy hogy kényelmesen elférjen, és rendben tartható legyen, mert az átláthatóság, és az ebből fakadó használhatóság, csak így biztosítható. A kabátoknak jóval magasabb tárolási hely kell, mint mondjuk a blúzoknak. A szövetnadrágokat érdemes lógatva, a farmereket hajtogatva elrakni.  A kiegészítőid legyenek úgy tárolva, hogy ha lehet, egyszerre át tudd látni az egész készletet. Bizsuk, Övek, Ékszerek. A kötötteket hajtogasd, de arra ügyelj, hogy ne halmozz túl sok darabot egymásra, mert “összetörhet” az anyag.

img_1431-2-kicsi-logos

A blúzokat vékony műanyag, fém, vagy bársonnyal bevont vállfákon tárold, ez utóbbiról nem csúsznak le, és sok darab elfér majd egymás mellett.

bluz

Egy alapos selejtezés után nem biztos, hogy rengeteg szettet tudsz majd összerakni, viszont látható lesz, hogy mi az ami még hiányzik. Egy darabig érdemes a “hiánylistád” szerint vásárolnod, és hosszútávon ez megmenthet akár az érzelmi téren (gyakran hirtelen felindulásból) meghozott döntésektől is. Rá fog állni a szemed, a saját koncepciódra, amit a saját stílusod, akár a saját színtípusod, és a saját alkatod szerint állapítottál meg.  Lehet, hogy nem egy hónap, vagy akár egy év múlva érzed majd azt, hogy készen vagy, de talán pont ez a szép az egészben… a tudatos, és önazonos  megjelenéshez vezető út.

Gardróbrendezés: alapozd meg a ruhatárad rendrakással!